Készül az egységes elektronikus közműnyilvántartás
2013. május 13. 23:43
A Belügyminisztérium közigazgatási egyeztetésre bocsátotta az egységes elektronikus közműnyilvántartásról szóló kormányrendelet tervezetét. A véleményezés végső határideje: 2013. május 24. Az egységes elektronikus közműnyilvántartásról szóló Korm. rendelet tervezete letölthető a kormany.hu honlapról.
A JátékNet.hu lett az év legjobbja a hazai weben
2013. május 13. 15:59
Idén hetedik alkalommal ítélték oda az Év Internetes Kereskedője Díjat, mely azoknak a cégeknek jár, melyek a legtöbbet tették a hazai e-kereskedelem terén. A webáruház már 2010-ben is a rangos harmadik helyezést érte el a Bookline és az eDigital mögött. Az „Év Internetes Kereskedője Díj” megmérettetésén minden olyan vállalkozás részt vehetett, mely magyarországi online kiskereskedelmi tevékenységet folytat, és éves árbevétele nem haladja meg a 1,5 milliárd forintot. A kitüntető címet közönségszavazás és a szakmai zsűri véleménye alapján lehetett elnyerni.
Rendben megkezdődtek az emelt szintű informatika gyakorlati érettségik
2013. május 13. 12:31
A ma délelőtti emelt szintű informatika gyakorlati érettségik mindenütt rendben megkezdődtek. Informatika vizsgatárgyból emelt szinten 49 helyszínen 1.594 vizsgázó tesz gyakorlati érettségi vizsgát. (Informatika vizsgatárgyból 11 vizsgázó angol nyelven tesz érettségi vizsgát.)
Rendezetlen az elhunytak digitális adatainak sorsa
2013. május 13. 10:07
Rendezetlen az elhunytak digitális adatainak sorsa - írja a Magyar Nemzet annak apropóján, hogy a Google bejelentette az 'inaktív fiók kezelője' névre keresztelt szolgáltatását, amelynek igénybe vevője rendelkezhet arról, mi történjen adataival, jelszavával, ha hosszabb ideig nem lép be fiókjába.
Külföldi szervereket blokkolhat majd a magyar kormány
2013. május 13. 08:02
Külföldi szervereken lévő adatokat is véglegesen hozzáférhetetlenné tehet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter törvénymódosító javaslata, amelyet pénteken nyújtottak be a parlamentnek. A büntető tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat szövege szerint a bíróság által jogerősen elrendelt elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételének végrehajtása átadható lenne azon országnak, amelynek területén a tárhelyszolgáltató székhelye vagy telephelye van.
Folyik a GSM-R rendszer megvalósítása
2013. május 13. 07:57
Közzétette a NISZ Zrt. a GSM-R projekt második, „Optikai kábelhálózat szállítása” tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárásról szóló hirdetményét. A kiírás értelmében a nyertes pályázónak a GSM-R projekt beruházása keretében, a hurokzárások kettős nyomvonalát is figyelembe véve, 1091 kilométeres nyomvonalhosszban, bázisállomások és állomásépületek átviteltechnikai helyiségeinek leágazásaihoz kell kiépítenie a hálózatot.
Internetes csalókat fogtak
2013. május 12. 18:58
A két budapesti férfi a nyomozás eddigi adatai szerint egymilliós kárt okozott. Internetes csalókat fogtak el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrök, a két budapesti férfi a nyomozás eddigi adatai szerint egymilliós kárt okozott - közölte a nyírségi főkapitányság helyettes sajtószóvivője pénteken az MTI-vel. Berki Bianka elmondta: a nyíregyházi rendőrkapitányság még októberben indított nyomozást, a csalók az egyik internetes oldalon különböző műszaki cikkeket kínáltak eladásra, azonban az átutalt vételárért soha nem küldték el a termékeket vásárlóiknak.
Olcsóbb jogosítvány diákoknak e-learninggel
2013. május 11. 11:08
Az ingyenes kampánynak köszönhetően 800 ezer fiatal sajátíthatja el a gyalogos és kerékpáros közlekedés biztonságos szabályait, 30 ezren pedig olcsóbban juthatnak jogosítványhoz. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és Nemzeti Közlekedési Hatóság közös e-learning programját a tanuloknak.hu oldalon lehet elérni. Az 5-től 12. osztályosoknak és nevelőiknek szóló internetes oktatási anyaggal a diákok könnyedén, játékosan és hatékonyan sajátíthatják el mindazt a tudást, amelyre a mindennapi életben gyalogosan, kerékpárral közlekedve vagy járművekben utazva elengedhetetlenül szükségük van.
Van képed hozzá?! – Konferencia az online bántalmazásról
2013. május 11. 06:10
A cyberbullyng vagyis az online bántalmazás főleg a gyerekeket és a fiatalokat érinti. A KommON Magyarország első kommunikációs szakkollégiumaként, felelősséget vállalva a társadalmi problémák felismerésében és a megoldáskeresésben, konferenciát szervezett, melynek témája a már említett jelenség volt. Az eseményen jelen volt Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, a Safer Internet Program, valamint az európai szintű TABBY projekt képviselője is.
Friss adatok a hazai internetes kiskereskedelemről
2013. május 10. 21:54
A magyarországi kiskereskedelmi forgalom 2,7 százaléka bonyolódott interneten keresztül 2012-ben – derül ki az eNET most közzétett éves felméréséből. Az összesen 177 milliárd Ft-os forgalom idén továbbra is erőteljesen növekszik, várhatóan meg fogja haladni a 200 milliárd Ft-ot. A legnagyobb volumenben számítástechnikai és szórakoztató elektronikai eszközöket, élelmiszert, könyvet, lakásfelszerelést, játékot és ajándékot értékesítenek online, de a leggyorsabban a ruházati-, szépségápolási-, egészséges életmódhoz kötődő termékek, valamint a mobiltelefonok értékesítése nő.



















