A Német Kalózpárt a nagy berlini befutó
2011. szeptember 19. 10:15, Frissítve: 560napja 43perce

A Német Kalózpárt elsősorban az "internetfüggő" fiatalok pártja, amely az információcsere, illetve az internet szabadságát, utóbbi ingyenességét, a politika átláthatóságát tűzte zászlajára. Az utóbbi időben mindezt olyan célkitűzésekkel egészítette ki, mint a tömegközlekedés ingyenessé tétele, továbbá a kábítószer-fogyasztás liberalizálása, valamint a kábítószerekkel, illetve egyéb drogokkal kapcsolatos ismeretek oktatása az iskolákban. Sürgette továbbá a választói jog kiszélesítését, illetve a választói korhatár leszállítását is.
Elemzők szerint a Német Kalózpárt sikerének több oka van. A kis és fiatal pártot elsősorban a "dilettantizmus bája" juttathatta be a berlini törvényhozásba. Sikerét ugyanakkor jelentős mértékben magyarázza a liberális FDP kudarca is. Egyértelmű ugyanis, hogy a szabad demokraták számos kiábrándult szavazója az FDP helyett a "kalózok" pártjára adta le voksát.
Az eddig alig ismert párt sikere ugyanakkor bizonyítéka azoknak a változásoknak is, amelyek a német politikai életben az elmúlt időszakban mentek végbe. Ennek lényege a nagy néppártokból való növekvő méretű kiábrándulás és a kisebb pártok erősödése. Ennek az irányzatnak a fő nyertese ebben az évben a Zöldek pártja volt, Berlinben azonban a szavazók egy újabb kis pártot is találtak maguknak.
Az említett "dilettantizmust" jelzi, hogy a Berlinben alig több mint 1000 taggal rendelkező Német Kalózpárt helyi vezetője egy televíziós vitában bebizonyította: alig konyít a főváros, illetve a tartomány problémáihoz, fogalma sem volt például arról, hogy mennyi Berlin - csillagászati - adóssága. Attól pedig végképp tartózkodott, hogy a gazdasági problémák megoldásával, a munkanélküliség csökkentésével kapcsolatban állást foglaljon.
Az internet teljes térnyerésének szorgalmazásán kívül a Német Kalózpártnak nincs semmifajta önálló arculata. Mindez a bejutáshoz elegendő volt, a támogatás azonban megfigyelők szerint hamar elillanhat.

Forrás: MTI
Kapcsolódó rovatok: Információs társadalom, Telekommunikáció és média
Kapcsolódó címkék: internet, politika, Német Kalózpárt, tömegközlekedés, szavazás, Németország

A kommenteléshez regisztráció és belépés szükséges.