3 készség, amiben a mesterséges intelligencia soha nem lesz jobb az embernél

2019. január 30. szerda, 13:30 • mesterséges intelligencia, robot, gépi tanulás, munka
Az automatizáció korában sokak lelkében ott fészkel a nyugtalanító gondolat: a robotok átveszik a munkaerőpiaci hatalmat, mert jobbak, mint mi. Sok területen ez helytálló tény, azonban három dologra soha nem lesznek megtaníthatók, így van esély a versenyben maradásra.

Twitter megosztás
Google+ megosztás
Cikk küldése e-mailben
Cikk nyomtatása

Nincs abban nagy titok, hogy az elkövetkező évtizedek a globális átalakulásról szólnak, de a téma kedvéért, maradjuk most csak szigorúan a munkaerőpiaci erőviszonyok átrendeződésének mezsgyéjén.

A tudás már nem úgy hatalom, mint eddig

Korábban már beszámoltunk arról ebben a cikkben, hogy melyek azok a szakmák, ahonnan 20 éven belül eltűnik az ember, így kíváncsiak voltunk arra, mit tud a hús-vér munkaerő, amire a jövő technológiájának is szüksége lesz.

Nemrég egy konferencián pontosan a fenti témakört feszegették, és az előadás első felében azt firtatta az előadó, hogy milyen készségeket adunk át a gyermekeknek. Mint kiderült, az eddig jól működő, tudásra épülő társadalom, néhány év múlva már szükségtelenné válik, így a memóriára, tudásra épülő képességfejlesztés feleslegessé kezd válni. Ennek jeleit már lehet tapasztalni. Jó példa erre az AlphaZero robot, amit a DeepMind fejlesztett.

A robot négy óra gépi tanulás után legyőzte a világ legjobb sakkmesterét, majd a bolygó legerősebb sakkrobotját is. Felmerül a kérdés: ha egy robot képes négy óra alatt megtanulni és „átlátni” a sakk mögött meghúzódó évtizedes logikai összefüggéseket, akkor vajon az élethosszig tartó tanulásra berendezkedett emberi agy,fel tudja vele venni a versenyt? Nem, bizonyos területeken abszolút nem.

Elvégre rohanó világban nincs idő évtizedeket várni a tudás tökéletesítésére, ha mindezt egy robot néhány óra alatt is megteszi a már rendelkezése álló ismeretanyagból. Ezért lehetséges, hogy számos szakmát teljesen kiváltsanak a robotok. Ugyanakkor, vannak dologok, amelyekre soha nem lesznek képesek.

Jogász nem, művész igen

Mivel a mesterséges intelligencia a memóriában, a tanulási készségekben egyaránt kiemelkedő, így a tudás gyors ütemű megszerzésében is sokkal jobban áll az embernél, már most. Így inkább az az érdekes a munkaerőpiaci fennmaradás szempontjából, hogy miben rosszabbak, mint mi.

A már említett előadás tanúsága szerint, a mesterséges intelligencia három dologban soha nem fog az ember felé kerekedni: a kreatív gondolkodásban, a szociális és érzelmi készségekben. Így a jövőben azok a szakmák válnak kifejezetten értékessé, amelyekben a kreatív gondolkodásra, mint munkaeszközre van szükség (pl.: írók, művészek, stb.), illetve azok, amelyekben a kiváló szociális készségek (pl.: ápoló) és az érzelmi intelligencia a domináns (pl.: pszichológus, coach).